Az aszalt alma, a mézes sütemény, az olajban érlelt sajt vagy a szépséget adó tea is a Pannon Helyi Termék Klaszter termék-palettáját színesíti januártól. A termékek már a raktárban vannak...részletek itt :(klikk a címre ! )
Az új termékeket a Klaszter ösztönzésére alakították ki termelőink velünk együttműködve. A termékfejlesztő ötletek nem csak a klaszter életében fontosak. Azoknak a helyben tevékenykedő kézműveseknek, termelőknek is, akik mindennapjaikban a hagyományokra épülő, de a jelenkor kívánalmainak is megfelelő értékeket hoznak létre. Az új termékek, egyelőre korlátozott számban, de már kaphatóak.
Almasajt dióval
Nagymamáink éléskamrájának ízvilágát idéző finomságot fejlesztett ki a Pannon Helyi Termék Klaszter az oszkói almáskertek termésére alapozva. A kistermelői formában előállított gyümölcssajt hosszú távra megőrzi az alma zamatát, sokoldalúan felhasználható, ráadásul a technológia bárki által leutánozható! A közhiedelemmel ellentétben ugyanis sajt nem csak birsalmából, hanem más gyümölcsökből is főzhető, amelynek kellően magas a pektintartalma. Az almát a sajt készítéséhez héjával együtt, préselve, átpasszírozva, 10-30 százalék cukor hozzáadásával sűrűre főzik. Ezt 2-3 hetes száradás követi, egy centiméter vékony rétegben, sütőpapírral leterített vagy citrommal bekent tálcákon. A lassan szikkadó gyümölcssajtot naponta forgatják, majd a megfelelő állag elérése után celofánba csomagolják. Az így előállított termék könnyen kezelhető, darabolható, idővel még keményebbé is válik. A lekvárral, dzsemmel szemben nagy előnye, hogy kevesebb cukrot tartalmaz, tartósítószert pedig egyáltalán nem. Felhasználható desszertként, püspökkenyérbe, gyümölcssalátába, müzlibe aprítva, vagy túrós lepénybe.
Az almasajt
Az almasajt felkockázva, zacskóban, felezett dióval csomagolva kerül forgalomba.
Almasajt dióval
Aszalt alma
Oszkóban, ahogy a Vasi Hegyhát több más településén is, nagy hagyományai vannak az almatermesztésnek. Több helyen még a termelőszövetkezet által telepített gyümölcsösök biztosítják a helyi lakosság megélhetésének jelentős részét. Az alma azonban nem mindig értékesül megfelelően, nehézséget okoz a nagyobb mennyiség tárolása is. Szükséges ezért olyan technológiákat adni az emberek kezébe, melyek segítségével az igényes áru folyamatosan, több formában is a piacon lehet. Erre jó megoldást kínál az aszalt alma előállítása, mely közkedvelt, egészséges, magas C-vitamin tartalmú csemege. A Pannon Helyi Termék Klaszter termékfejlesztése olyan technológiát vitt tökélyre, ami bármelyik mai háztartásban is megvalósítható. Az alapanyag valamilyen savanykásabb alma, például jonatán vagy idared. A gyümölcsöt meghámozva, vékony, maximum fél centiméter vastagságú szeletekben egy speciális hálós aljú tálcán, a cserényben aszalják. Aszalókemence híján jó szolgálatot tesz a hagyományos radiátor, melyre téve, időnként megforgatva az aszalvány – persze fűtési szezonban - 24 óra alatt elkészül. Így nem emészt fel az előállítása semmi többlet energiát. A zamatos nassolnivaló celofánzacskóban, légmentesen lezárva, hűvös helyen tárolva akár egy évig is eltartható.
Az aszalt alma már a raktárban
Pálinkás, aszaltszilvás marcipános bonbon
Magyarországon szinte nincs gyümölcsöskert szilva fa nélkűl. Ez a tradicionális és ízletes termék mostantól egy rendkívül izgalmas új köntösben: bonbon formájában is piacra lép. Az új termék neve: szilvapálinkában érlelt aszalt szilva, marcipánnal, étcsokoládéval borítva.
Na de lássuk csak, milyen eljárással lesz a pálinkából csokoládé? Természetesen nem csak aszalt szilva és jófajta pálinka kell hozzá, hanem marcipán és 75 százalékos kakaótartalmú, minőségi belga csokoládé is. A kézműves gyártási eljárás során az oszkói hegyen termett szilvát megaszalják, majd leturmixolják és átitatják szilvapálinkával. Ezt a pépes anyagot marcipánnal elegyítik. A marcipános szilvatölteléket negyven fokosra felmelegített étcsokoládéba mártják, majd a felszínét úgynevezett borzasításos technikával díszítik. Dermedés után még gyöngypor is kerül az ínycsiklandozó desszertre, amely papírdobozban, három darabos kiszerelésben vásárolható meg. Aki megkóstolja, több formában is ízelítőt kap a szeptemberi hegyháti nap tüzéből.

Szilvás, pálinkás, marcipános finomság Oszkóból
Bonbon hegyek
Csudajó lekvárok
A becsvölgyei Simon Gézáné - Zsuzsi - finom, házi készítésű göcseji lekvárjaival 2008-ban került a Pannon Helyi Termék Klaszter árupalettájára. Alapanyagként a településen, zömmel a saját kertjében megtermett gyümölcsöt hasznosítja. A tájegységen régtől fogva sok fajtája terem az almának, körtének, olyan ház meg nem is akad, ahol legalább egy szilvafa ne zöldellne. Az újabb időkben sokan nagy bogyós ültetvényekkel próbálkoznak: eperrel, málnával, ribiszkével – ez is gazdagítja a választékot. Ezekből a gyümölcsökből, illetve azok változatos kombinációiból készül a már ismert Göcseji Csuda Jó Dzsem.
Az ízletes, házi lekvár titka, hogy készítéséhez Simon Gézáné kizárólag kitűnő minőségű, megfelelő érettségi fokú, szemenként válogatott gyümölcsöt használ. A főzet kevés cukorral, magas gyümölcstartalommal készül, nincs benne zselésítő, töltelékanyag. A főzési idő minimális, így mind a gyümölcs üde színe, mind a benne levő hasznos anyagok megmaradnak. Tartósítószerként a termelő szorbinsavat vagy kálium szorbátot használ, ami nem halmozódik fel a szervezetben – és ebből is csak az egészségügyileg megengedett határérték alatti mennyiség kerül az üvegekbe.

Házi lekvárok teljes díszben
A termékfejlesztés során Simon Gézáné gyümölcscukorral készített lekvárokat vezet be a helyi termékek piacára. A tapasztalatok szerint a gyümölcscukor egyes diabéteszes betegeknél egyenletesen tartja az inzulinszintet. A gyümölcscukor-tartalom pontosan leolvasható a címkéről, az egyes betegeknek ennek ismeretében, az egyéni adottságok függvényében kell mérlegelniük, hogy fogyaszthatják-e a terméket, vagy sem. Fogyókúrázóknak is ajánlott, hiszen a gyümölcscukor jobban édesít, kevesebb kell belőle a lekvárba, mint a hagyományos cukorból. A diabetikus lekvár eper, eper-meggy, feketeribiszke-meggy, kajszibarack, birs, körte és szőlő-alma változatban kerül forgalomba.
Simon Gézáné felhasználási javaslata: kóstoljuk meg a savanykásabb lekvárokat sajttal vagy joghurtba keverve, szükség esetén mézzel édesítve. Laktató és ízletes reggeli a túróval kikevert szőlős-almás vagy áfonya lekvár pirítósra kenve. Érdemes megkóstolni!
Mézes sütemény
A régióban megtermelt javak széles skáláját segítik piacra jutáshoz a Pannon Helyi Termék Klaszter által kifejlesztett mézes sütemény variációk. A korábban népszerű termék, a mézeskalács egy idő óta már eltűnt a kínálatból, ezért azt mindenképpen meg kellett újítani. S ha már újra terítékre kerül, tartalmazzon minél több olyan alkotóelemet, amely helyi termelők keze alól kerül ki. Az például természetes, hogy a tészta a klaszterben tevékenykedő méhészek mézének, és háztáji tojásnak a felhasználásával készül. De helyben termett az ízesítésre használt alapanyagok jó része: a dió, az aszalt gyümölcs, a lekvár, vagy az idei termékfejlesztésben szereplő gyümölcssajt is.

A mézes süti
A sütik anyaga egyszerű mézeskalács tészta, amely liszt, cukor, méz, margarin, tojás, szódabikarbóna és fűszerek felhasználásával készül. Az egyediséget a különféle töltelékek és ízesítések garantálják, amelyek egyúttal omlósabbá, is teszik a tésztát. Érdemes például megkóstolni a szilvalekvárral összeragasztott korongot, a magozott meggyel és csokoládéval töltött, csokiba mártott golyót, vagy a gyümölcssajttal, dióval bélelt rudacskát. Nem is beszélve arról a mézes virágról, melynek közepét pálinkával itatott aszalt sárgabarack alkotja…
A hegyháti kiskertek gyümölcseivel gazdagított mézes falatokat válogatás-díszdobozban hozza forgalomba a Pannon Helyi Termék Klaszter.
Olajban érlelt sajtkockák
Szalayné Rácz Adél sajtkészítő két és fél éve foglalkozik tehéntejből készült sajtok házi előállításával. A Rácz Major családi gazdaság tagjaként autodidakta módon ismerkedett meg a sajtkészítés fortélyaival, így integrálódva a család tevékenységébe. A fejlesztés során az is fontos motiváló szempont volt, hogy azokban az időszakokban, amikor a nyerstej felvásárlási ára alacsony, a feldolgozott termék jobban értékesül.

Felkészülni! Vigyázz! Sajt! Ez is Helyből finom!
Adél jáki műhelyében négyféle sajtot készít: klasszikus kemény, illetve félkemény sajtot, amely már az elkészítés után egy nappal fogyasztható, érlelt lágy sajtot, gomolyát, és érlelt, félkemény lyukacsos sajtot. Termékeit piacon, vásárokon és háztól értékesíti – ebben segítségére van a Pannon Helyi Termék Klaszter, melynek termékpalettáján eddig több ízesített sajtjával szerepelt. Az új fejlesztésű csemege joggal nevezhető helyi terméknek, hiszen nemcsak a sajt készül a Jákon tenyésztett tehenek zárt rendszerben lefejt tejéből, hanem a felhasznált szőlőmagolaj is az Őrségből származik, sőt a fűszerek zömét is helyi termelőktől szerzi be a gyártó. A sajt füstölése is helyben, cseresznye vagy szederfa hideg füstjén történik. Az olajban érlelt sajtkockákból, több hónapos kísérletezés után három fajta kerül a piacra. Az egyik a füstölt sajt és fokhagyma keveréke, a másik változatban színes borssal és egész köménnyel ízesített sajtkockákat találunk, a harmadik fajta üvegcsében pedig egész dióval, olivabogyóval és aszalt paradicsommal rétegezve érlelődnek a natúr és füstölt sajtkockák.
.jpg)
Olajban érlelt sajtkockák
Magyarországon, ahol nagyon alacsony az egy főre jutó tejfogyasztás, a fehérjebevitel szempontjából különösen nagy szerep jut a sajtfogyasztásnak. A házi sajt valóban tehéntejből készül, nem tartalmaz semmilyen adalékanyagot, csak tejet, oltót és kultúrát. Bár zsírtartalma magas, de kevesebbet kell fogyasztani belőle, mert hamar eltelít. Ráadásul azt ki vitatná, hogy a felesleges zsírt le lehet dolgozni, a szervezetünkbe juttatott tartósítószert azonban nem. A termelő javaslata az, hogy az olajban érlelt sajtkockákat ne dolgozzuk fel, hanem fogyasszuk őket magukban, csemegeként. Az olajban eltett összetevők ezen túl jól használhatók salátákhoz, mint ahogy maga az olaj is jól ízesíti a salátákat, húsételeket.
Az olajban tartósított sajtkockákat hűtőben három hónapig tárolhatjuk. A három terméktípus 110, 115 és 170 grammos kiszerelésben, csavarkupakos üvegben kerül forgalomba.
A "szépség tea"
A lukácsházi Török Rita fitoterapeuta (gyógynövény-szakértő fél éve tagja a Pannon Helyi termék Klaszternek. Termékeink sorában eddig gyógynövényekből készült lekvárjai szerepeltek, így például a levendula- vagy a rózsaszirom lekvár. Termékeinek palettáján szerepelnek még gyógynövények felhasználásával készült szörpök, szendvicskrémek, fűszersók. A felhasznált alapanyagok kivétel nélkül helyben, a termelő lukácsházi kertjében teremnek. A megbízható helyi forrás mellett az is nagyon fontos, hogy a növényeket, illetve a virágszirmokat a lehető legideálisabb időpontban takarítsák be. A rózsaszirmot Török Rita például akkor szüreteli, amikor a bimbó még nincs teljesen kibomolva, a levendulát viszont virágzása teljében. A betakarított növények és szirmok fajtánként külön, légmentesen elzárva egy szezonon át megőrzik minőségüket.
Csomagolóban a "szépség tea"
A szárított virágokból és gyógynövényekből készített teakeverék több kísérletezés eredményeképpen jött létre. A termelő úgy válogatta össze a különböző jótékony hatású alapanyagokat, hogy azok ne rontsák, hanem kölcsönösen javítsák egymás hatását. A keverék optimális arányban szárított rózsaszirmot, levendulavirágot, körömvirág szirmot, citromfüvet, csalánlevelet és hibiszkuszt tartalmaz. A tea egyesíti magában az összetevők méregtelenítő, vértisztító, immunerősítő, gyulladáscsökkentő hatását.
Fogyasztása: a jól összekevert teából egy kiskanálnyit tegyünk 2,5 deci forró vízbe. 10-15 percig hagyjuk letakarva állni, majd szűrjük le. Mézzel, citrommal ízesítve és ízesítés nélkül is iható. Fogyasztása kúraszerűen javasolt, főleg az őszi és a tavaszi időszakban, egy kéthetes kúrán belül naponta 1-2 pohárral, lehetőleg nem lefekvés előtt.
10 grammos, egy kúrára elegendő tea
Javasolt mindenkinek, aki számára fontos az egészség, a fiatalság, a fittség.
Kiszerelés: 10 grammos celofán tasakban, ami egy kúrára elegendő mennyiség.
Kiszerelés: 10 grammos celofán tasakban, ami egy kúrára elegendő mennyiség.
Kíváncsiak vagyunk az ÖN véleményére is!
Írjon nekünk, hogy milyennek látja termékeinket! Tetszik Önnek a formavilág, a csomagolás, netán új ötlete van a kivitelezés terén? Ha lehetősége van rá, kóstolja meg az új ízeket és mondja el, milyennek ítéli meg ezeket az újdonságokat!
Mi büszkék vagyunk termelőink és a klaszter új fejlesztéseire és szívből ajánljuk Önnek!!!
Most nem kell messzire menni egy kis finomságért...hiszen mindez "Helyből finom!"

(pht)